Ami a legjobban inspirált áprilisban
Ennyi minden mégis, hogy fért bele?
Eltelt egy újabb tavaszi hónap és annyi jó dolog történt már velem idén, hogy nem tudom tovább magamban tartani. Le kell írnom Nektek.
Benne voltam a TV-ben
Márciusban kaptam egy felkérést a Család-barát magazintól, hogy főzzek egészséges, vitamindús ételeket élő adásban. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy engem választottak, ugyanakkor nagy félelem is volt bennem, hogy élő adásban kell főznöm. Bevallom, még azon is gondolkodtam, hogy nemet mondok rá, de eszembe jutott, hogy nem hagyhatlak Titeket cserben. A TV-s szereplés nagyszerű lehetőség arra, hogy videón is láthassátok, hogy egészséges és finom ételeket készíteni mennyire egyszerű, ha tudjuk mihez és hogyan kell nyúlni. Az élő szereplést bevállaltam és óriási élmény volt.
Gasztroblogger találkozó
A műsor után Instagramon összefutottunk Dian Mártival, az Ízzel-Lélekkel gasztrobloggerével. Ő éppen akkor készült a TV-s szereplésére és úgy talált rám, hogy visszanézte a korábbi műsorokat. Én pedig újabb tortilla receptek után kutatva a tepsis tortilla tekercsek receptje alapján bukkantam az oldalára. Teljesen véletlenül, de egyszerre leltünk egymásra. Nagyon tetszik Márti hozzáállása az ételekhez és a bloggerséghez. Az Instagram kevés teret adott a kapcsolatunk elmélyítésére, így összeültünk egy kávéra, hogy személyesen is megismerjük egymást.
A négy óra úgy elrepült, hogy észre sem vettük. Közben persze finomakat ettünk és ittunk. Kibeszéltük a bloggerek életét (Ki a kedvenc bloggerünk? Hogyan dolgozunk? Mi inspirál minket?) Ééés együttműködéseket is lebeszéltünk, így Mártiról még biztosan olvasni fogtok a blogomon is.
Jamie visszatért az életembe!
Valószínűleg tudjátok, hogy nagy Jamie Oliver rajongó vagyok. (A Rólam részben írtam már.) Gyerekkoromban az ő műsorait nézve kaptam kedvet a főzéshez. Lenyűgöz Jamie tudása és szenvedélye, ahogy az ételekről beszél, vagy akár csak az, ahogy hozzájuk ér. Erősen inspirált a munkássága életemnek egy korai szakaszában, de aztán valahogy már nem követtem olyan aktívan, nem vettem meg a könyveit és nem néztem a műsorait. Nem tudom ennek pontos okát, de a lényeg az, hogy most újra visszatért Jamie az életembe.
Nekem nincs TV készülékem. A filmeket csakis telefonról vagy laptopról nézem. Netflix-et és HBO Max-ot használok, de ezek mellett áprilisban rábukkantam arra, hogy a TV2-nek is van egy remek alkalmazása, a TV2 play. Nemcsak a mobilappról, hanem a weboldalról is nézhető. Meglepődve tapasztaltam, hogy tele van számomra ínycsiklandó gasztro műsorokkal. Így találtam rá újra Jamie-re is. Az új esti programom így az lett, hogy Jamie takarékos kajáit nézem. Megállapíthatom, hogy a szenvedély semmit nem változott. Az inspirációforrás újra beindult, így ne lepődjetek meg, ha a jövőben okos és takarékos receptekkel bukkanok fel. Teljesen oda voltam azért, ahogy Jamie egy nagy adag maradék sült húst többféleképpen használ fel a hét többi napjára. Egyszer taco, máskor saláta, harmadnap rizses hús. Zseniális!
A chili paprika lefagyasztásának trükkjét ismertétek? A maradék chilit érdemes lefagyasztani, majd ha újra kell egy kicsi belőle akkor csak rá kell reszelni az ételre. Ázsiai ételekhez kitűnő, de akár egy mozzarella salátához is bátran mehet belőle.
Készül az új könyvem
Úgy volt, hogy nem adom ki idén a Fitnesz Édességek folytatását, de aztán ez a sok új inspiráció és a visszajelzéseitek meggyőztek. Idén megjelenik a Fitnesz Receptek, amelyben végre sós ételek lesznek, ahogy kértétek. Legyen egyelőre titok, hogy mikor jelenik meg pontosan. Érdemes figyelni a blogomat, de az sem árt, ha feliratkoztok a hírlevelemre. Így tuti nem maradtok le semmiről.
Elkészült az első receptes füzetem
Nektek is gondot okoz, hogy milyen vacsorát készítsetek gyorsan és egészségesen? Ebben szeretnék segítséget nyújtani az ingyenesen letölthető receptes füzetemmel. 5 diétás receptet tettem bele fogyáshoz, egészséges táplálkozáshoz, boldog élethez. Áprilisban ezen is dolgoztam. Fogadjátok szeretettel! 🙂
Összegzés
Az áprilisra szokták mondani, hogy szeszélyes. Valóban az időjárásunk igazolta is ezt. Én azonban az inspirációt emelném ki ebből a hónapból. Remélem, Nektek is hasonlóan lelkesítő napjaitok voltak. Egy tanulság még a végére: érdemes bátornak lenni és néha azt is bevállalni, ami a komfortzónán kívül van. Nem kényelmes, meg nem szeretjük, de aztán ki tudja mi sül ki belőle? 😊
UI.: Írjátok meg hozzászólásban, hogy hozhatok-e Nektek olyan okos és takarékos recepteket, amelyekkel ötletesen fel tudjátok használni a maradékokat és új ételeket varázsolhattok belőlük?
One Comment