Unatkozás: Történjen már valami végre!
valami izgalmasra vágysz?

Unatkozás esetén sokszor hallottam már ezt a mondatot: ”Történjen már valami végre!“ Olyan számomra, mint a ,,Ki ez a lány? című nóta. Feláll a hátamon tőle a szőr, és gyors menekülésre késztet. Leírom, hogy miért érzek így. Emellett a várakozásról, az izgalmas élet vágyáról elmélkedek kicsit, hátha Téged is érint.
Minek kellene történnie?
Családi ebédeknél, baráti beszélgetéseknél mélységesen szomorú leszek, amikor előkerülnek a telefonok, rajta a közösségi média hírfolyammal. Ilyenkor úgy érzem, hogy nem vagyok elég izgalmas. Nem tudok elég jó kérdéseket feltenni. Ha megkérdezem, hogy mi az, aminek szerintük történnie kellene, akkor a válasz az, hogy valami izgi, valami új – mondják és tovább nyomogatják a telefonjukat, hogy hátha ott megtalálják.
A kiégés, valljuk be: égő
Igen, ki vagyunk égve. A harmincas korosztályról, az én korosztályomról beszélek, mert ezt ismerem. De talán máshol sem rózsás a helyzet. Ki vagyunk égve úgy összességében az élettől. A munka, a család, a mindennapok. Minden nap egyformának tűnik. Lehangoltsággal tölt el, hogy újra eljön a hétfő és ha elfogy a szabad napjaid száma. És közben nem történik semmi különös, vagy említésre méltó nagy dolog. Csak lemegy az életed.
Valami izgalmasra vágysz? Mi az? Meg tudod nevezni? Honnan fogod tudni, hogy elérted, ha nem is tudod, hogy mi az az új, amire vágysz?
Ezeket a kérdéseket magamnak is sokszor feltettem. Az izgalmas élet mindenkinek mást jelent. Egy barátom például nemrég Iránba ment fél hónapra. A monoton pénztárosi munka után gondolom, borzasztóan izgalmas lehet egy mostanában háborús helyzetbe is keveredett ország meglátogatása, ahol térerő is alig akad. Van, akinek ez az igazi izgalom. Én azt hiszem, ennél kisebb izgalmakkal is beérem.
Nekem például izgalmas a web elemző munkám, mivel sokszor vannak érdekes projektek. Egyáltalán nem mondanám monotonnak. Össze sem hasonlítható egy pénztárosi vagy egy árufeltöltői munkával. Izgalmas a webshop és a blog is, amit már évek óta csinálok az egészséges életmódról. Úgy hiszem, hogy én inkább az intellektuálisan izgalmas dolgokat keresem.
Ugyanakkor időnként minden munkámnál eljön az a pillanat, amikor nem tartom elég izgalmasnak. Ilyenkor segít az, ha egy kis időre félre teszem és váltok egy másik feladatra. Változatos feladatokkal és kihívásokkal töltöm meg a napomat, ami talán sosem lesz olyan izgalmas, mint egy háborús országban kirándulgatni, nekem mégis pont elég.
Szokások rabságában
Térjünk át konkrétabb dolgokra! Az izgalmas élet iránti vágy kapcsán szerintem a szokásainkkal van a baj. Egyrészt a tartalomfogyasztással, másrészt a problémamegoldásunkkal (no meg a tunyaságunkkal is). Kezdem a tartalomfogyasztással.
Amikor megjelenik benned az érzés, hogy történjen már valami végre, akkor általában két dolgot tehetsz:
1. Felmész valamelyik nagyobb hírportálra (mérgelődni, irigykedni).
2. Felmész valamelyik közösségi oldalra (ugyanazért).
Az első esetben ömlenek rád a félelmet keltő hírek. Remélem, már te is rájöttél arra, hogy ezek úgy vannak megírva, hogy félelmet generáljanak. Erre ugyanis többen kattintanak, nagyobb lesz a nézettség. Ez van. Jobb, ha ezt elfogadod. Hiába mész fel azzal a szándékkal, hogy informálódj, nagyobb részt félelmeket fogsz kivinni az oldalról és megállapítod, hogy a világ megérett a pusztulásra. Egyszóval elmegy a kedved mindentől, kvázi depressziós leszel.
A második esetben még van remény, ha az idegesítő ismerőseid posztjait már letiltottad (tipp 1) és valamennyire értelmes témákat is követsz (tipp 2). Bár ezekből szerintem nincs túl sok a közösségi oldalakon sem. Ezek az oldalak a gyors tartalomfogyasztásra lettek kitalálva. Képzeld el úgy, mint az útszéli gyorsétteremeket. Nincs sok időd elmerülni a tartalmakban, meg kedved sincs, csak gyorsan bekapnál valami kényeztetőt, valami finomat. Mint ahogyan a gyors kajákkal az lenni szokott, egészségtelenek és hizlalnak. Szerintem pont ilyenek a közösségi oldalon lévő tartalmak is. Pont ezért hagytam ott a Facebook-ot és az Instagram-ot. Ezt itt meg is írtam: >>> Vége van! Otthagytam a Facebookot és az Instagramot!
Egészségtelen és hizlaló tartalom
Egészségtelen képet közvetítenek a világról a közösségi oldalak tartalmai, mert azt látod, hogy mindenkinek szuper jó élete van, tele van pénzzel, luxusnyaralásra jár és mindig boldog. (Plusz túl sok a megrendezett, alapvetően humorosnak szánt, de amúgy cringe-jelenet. Mostanra tényleg mindenki másokat másoló színész, komikus, influenszer, digitális tartalomgyártó lett? Hová lett az eredetiség?)
Hizlaló, mert folyamatosan többet és többet akarsz belőle és mint a zsír, alattomosan rád rakódik. Idővel megjelenik rajtad a súlyfelesleg, a teher, amit minden nap cipelsz (a fejedben, a lelkedben). Ez a teher nem más, mint a megfelelési kényszer és az önvád: az én életem miért nem ilyen izgalmas? Miért nincs ennyi pénzem? Miért nem jutok el luxusnyaralásra? Majd a kérdések után kialakul benned, hogy menthetetlen vagy, és semmi értelme az életednek.
Szóval ott vagyunk, mint a híroldal esetében. Bedepiztél és elment a kedved mindentől. Már bele sem kezdesz új dolgokba.

Belefásulsz és nem találod a motivációt
Mindezt úgy vázoltam, mintha egy eleje és vége folyamat lenne, de valójában soha nincs vége. Ez állandóan zajlik benned és szerintem ez az, ami meggátol abban, hogy cselekedj. Ez az, ami visszafog abban, hogy megtaláld a választ arra, hogy mégis minek kellene történnie.
Mit csinálnál, ha lenne egy szabadnapod?
Ezt a kérdést tettem fel a 30-as évei közepén lévő barátnőimnek. A válasz a legtöbb esetben az volt, hogy ,,otthon ülnék és sorozatokat néznék”. Vagyis semmi olyat nem tennének, amivel izgalmas vagy boldog életet érhetnének el. Az unatkozás könnyebb.
Mi tesz boldoggá?
Csíkszentmihályi Mihály élete során nagyon sokat foglalkozott azzal, hogy mi teszi az embert boldoggá. Kutatásaiban azt találta, hogy a semmittevés (itt főként a tévénézést hozta példának) nem jár boldogsággal, az viszont igen, ha nehéz feladatokat oldunk meg.
A boldogság érzése folyamatosan átjárja azokat, akik dolgoznak valamin, agyalnak és problémákat oldanak meg. Mindezt nem frusztrációval teszik, hanem összpontosítással és és azzal a hittel, hogy képesek megcsinálni.
Nekem például az első könyvem, a Fitnesz Édességek kiadása pont ilyen flow állapot volt. Nehéz volt, de élveztem minden pillanatát. Aztán később kitaláltam, hogy a könyvem árusításához kell egy webshop is. Kitartó munkával kitanultam és végül megcsináltam. Igazából nem csak a webshop készítése közben, hanem a mai napig izgalmasnak tartom, hogy egy webshopot működtetek. Folyamatos agyalásra késztet, hogy hogyan lehetne még jobb. Idővel kitanultam a keresőoptimalizálást és ezekben is keresem célokat és kihívásokat. Mérhető és elérhető célokat tűzök ki magam elé. Korábban még 1000 felhasználó volt a cél, utána már 3000 ezer.
Fókuszálni tudni kell. Ha van egy feladatod, célod, akkor a figyelmed koncentrált lesz és eszedbe sem jut boldogtalannak lenni. Képernyőgörgetés közben általában nem éred el ezt a koncentrált figyelmet – főleg úgy, hogy még mellette megy a tévé, meg a párod meséli, hogy mi történt vele aznap. Keress olyan feladatokat, amelyekben elmélyedhetsz.
Mire tudsz fókuszálni? Inspiráció források
Valami olyanra, ami tényleg mélyen érdekel. Azt mondod, nincs ilyen? A kiégéstől lehet, hogy már nem veszed észre. De az is lehet, hogy csak rossz helyen keresed. Unatkozás, hírportálok és közösségi oldalak helyett én inkább két helyről szeretek inspirálódni. Ezek biztosítják számomra az intellektuális izgalmakat:
1. kisebb, egyszemélyes blogok
A nagy hírportálokon roppantul unom, hogy mindenhol ugyanaz van, míg a kisebb blogok egyedi témákkal tudnak foglalkozni. A blogokra jellemző, hogy egy-egy témára specializálódnak. Viszont, aki életmóddal foglalkozik (mint ahogyan én is), ott több színes téma is belefér e kategóriába. Magyar bloggerekből kevés van, akit követek (itt írtam róluk: 3+1 magyar gasztroblogger, akik elvarázsolnak a receptjeikkel.)
Bán András blogján önfejlesztés témában olvasok remek tippeket.
A külföldi bloggerektől is szeretek olvasni inspiráló tartalmakat és megnézni, hogy ők mivel töltik az idejüket! Slow living témában például Adriana Tudorache blogját szoktam olvasni és YouTube-on is szívesen megnézem.
2. Podcastok
A podcast hallgatásban az a jó, hogy szakértői beszélgetésekkel fejleszthetem magam. Olyan, mintha rengeteg okos barátom lenne, akiket bármikor bekapcsolhatok és meghallgathatom, hogy mit gondolnak a világról, a marketingről, az egészséges táplálkozásról. Olyan témákat követek, amelyek érdekelnek. A BizniszBoyz Podcast-en inspiráló marketing témákat és vállalkozással kapcsolatos ötleteket szoktam hallgatni. Nagyon tetszett mostanában a halottnak a coach Podcast Bán Andrással – 124. része is. Aminek a címe: nyissak-e kiégve kávézót? – Buru Évi – fabrik, nyitvatartás.
3. Beszélgetések
Május 1-én egy dunaparti street food helyen ebédeltünk a párommal. Alig volt férőhely, de szerencsére nekünk még jutott egy négy fős asztal. Várható volt, hogy le fognak ülni mellénk. Így is történt. Egy fiatal pár kért és kapott helyet az asztalunknál. A párommal pont arról beszélgettünk, hogy milyen jó hobbijaink vannak, amelyek izgalmassá teszik az életünket. (Az unatkozás számunkra ismeretlen.) Amikor a pár leült hozzánk, már tudtam, hogy piackutatást fogok végezni arról, hogy mivel töltik a szabadidejüket. Könnyen beszélgetésbe elegyedtünk és fel is tettem a kérdést. Egyiküknek a foci volt a hobbija, a másik pedig énekelt szabadidejében különböző együttesekben (vokalista volt). Szeretek emberekkel beszélgetni és felderíteni, hogy ki, miben találja meg az izgalmakat.
Mi az, ami még izgi lehet?
Egy problémát megoldani örömmel jár, de amíg eljutsz a megoldásig, addig is számtalan izgalmat élhetsz át. A javaslatom tehát, hogy keress problémákat! A buta tartalomfogyasztás és unatkozás helyett bukkanj rá olyan megoldandó kihívásokra, zavarokra, amelyek már nagyon régóta nyomasztanak és alig várják, hogy rendbe tedd őket!
Két dolog viszont nagyon fontos:
1. Ott ne keress problémát, ahol nincs. (Régi mondás: ami nem romlott el, meg ne javítsd!)
2. Ne mással foglalkozz, hanem saját magaddal! (Sepregetés saját portán.)
Ezzel pedig elérkeztünk ahhoz, hogy miért is mész fel a hírportálokra vagy a közösségi oldalakra. A válasz: mert mással szívesebben foglalkoznál, mint magaddal (és a benned terjengő, ásítozó ürességgel)! Ahelyett, hogy magadba néznél és megtalálnád, hogy mi teszi a TE életedet izgalmassá, megnézed, hogy más életét mi teszi azzá. Görgeted a hírfolyamot unásig és keresel valamit, amiről valójában nem is tudod megmondani, hogy mi is az. A válasz ugyanis tényleg benned van – bármennyire is elcsépelt, buddhista vagy szentfazék szövegnek hangzik.
10+1 valami, amit ki kell próbálnod
Én is így tettem korábban. Az Instagramon néztem, hogy ki, milyen helyen eszik jónak tűnő ételeket és utána én is kipróbáltam ezeket a helyeket. Csalódtam, mert nekem valahogy nem jött át az az érzés, amit az Instán láttam. Korábban például imádtam olvasgatni a 10+1 tipp típusú tartalmakat, hogy hová menjek kirándulni, hogy milyen cukrászdában érdemes enni, stb. Ma már rájöttem, hogy ezek marketing tartalmak inkább, és csak rá akarják beszélni az ötletelen embereket arra, hogy kimozduljanak valamerre. De az ígéret gyakran nagyobb mint, amit valójában kapsz. Én azt vettem észre, hogy sokkal jobban élvezem azokat a helyeket, amiket magam fedezek fel. Még akkor is, ha néha befürdök egy hellyel. Ez is tapasztalat. (Volt már ilyenből is egy tucat.)
Instant izgalmak vs. hosszan tartó izgalom
Elhiszem, hogy pár percig izgalommal tölt el, hogy a kedvenc márkádnál leárazás volt és az elsők között voltál, akik vadul rányomtak a vásárlás gombra. Biztos nagyon izgi az is, hogy mindenféle szükségesnek vélt dolgot vásárolsz és izgatottan várod, hogy a futár megérkezzen. Tudom, hogy valakinek ez jelenti az egyetlen izgalmat az életükben. Megértem. Elfogadom. Vannak akiket egy egzotikus út, egy külföldi nyaralás hoz izgalomba. Van viszont egy másik csoport, aki attól kerül izgalomba, ha valami fejlődési lehetőséget lát, ha új, okos, mérhető, megvalósítható célokat tűzhet ki és valós problémákat oldhat meg. Én inkább ehhez a csoporthoz szeretek tartozni.
Történjen már valami végre!
Korábban én is vártam az izgalmas életre. Mára rájöttem, hogy magától nem fog eljönni. Tennem kell érte. Megtanultam pofonegyszerűen megtalálni az elérhető és fejlesztő izgalmakat. Számos hobbim van, amiben kiteljesedhetek, új képességeket szerezhetek. Egyik a blogírás. Emellett ott az ételfotózás és a squash is. Mindig keresem, kutatom, hogy mitől lesz egészséges az életmód és hogyan tehetem boldogabbá az életemet? Nagyon sok minden érdekel, ezekről írok is a blogomon. Inspirálódhatsz tőlem is akár. A válaszokat viszont neked kell megtalálnod. Az életed elmehet úgy is, hogy végig úgy érzed, értelmetlen dolgokat csináltál és nem jutottál egyről a kettőre. Vagy elmehet úgy is, hogy az életedre egy izgalmas projektként tekintesz, amiben mindig van még mit felfedezni. A döntés a Tiéd. És a cselekvés is a Tiéd. Csakis te vagy a felelős a boldogságodért!
Tápláló tartalom és megbetegítő tartalom
A rosszul fogyasztott tartalom, vagyis ami lehúz és félelmet kelt, olyan mint a helytelen táplálkozás. Ha hosszabb ideig csinálod, akkor megbetegít. Ezért nagyon figyelj oda arra, hogy milyen tartalmakkal táplálod magadat! Tudom, hogy ez nagyon nehéz, mert nincs egy általánosnak mondott, tápláló tartalom. Neked kell beazonosítani azzal, ha felteszed magadnak a kérdést, amikor elfogyasztottad: ez most tényleg táplált engem? Motiváltabbá tett? Adott valami pluszt az életemhez? Tanított valamit? Inspirált valamire? Ha a válasz őszinte igen, akkor az számodra egy tápláló tartalom. Ha nem a válasz, akkor inkább keress valami mást!
Összegzés
Unatkozás esetén, vagy ha úgy érzed, hogy nem elég izgalmas az életed, akkor általában a tartalomfogyasztáshoz nyúlsz, akár valami gyors, szorongáscsökkentő jutalomfalathoz. Nem mindegy azonban, hogy tápláló vagy megbetegítő tartalmakat fogyasztasz. Vedd észre, hogy mi a jó számodra! Tartalomfogyasztás helyett pedig az is megoldás lehet, ha valami probléma megoldására, vagy egy cél elérésére fókuszálsz. A koncentrált figyelem ugyanis boldoggá tesz, és a folyamat, ahogy eléred a célt, izgalmassá válik. Ennyi az egész. Ha unatkozás tör rád, akár ezt is kipróbálhatod.

