Az evéssel kapcsolatos üzenetek hatása
Mit egyek? Tejterméket ne? A szénhidrátot felejtsem el? A cukrot kerüljem? A zsírostól egyenesen féljek? Talán nem is azzal van a baj, amit megeszek, hanem sokkal inkább azzal, hogy mit gondolok arról, amit megettem? Ha fejben eldöntöm, hogy amit eszem, az jó nekem, akkor valóban jól leszek? Annyi kérdés van az egészséges táplálkozás területén, de sajnos válaszok helyett egymásnak ellentmondó információkat kapok a médiából. A zűrzavar mellett az elhízottak száma pedig egyre csak növekszik. Kire hallgass, ha az a kérdés, hogy mit egyél? Ebben a cikkben erre keresem a választ.
Médiaüzenetek
A média napról napra ontja ránk az evéssel kapcsolatos üzeneteket a reklámokon keresztül. Az üzenetek viszont egymásnak ellentmondóak. A fogyasztás és az evés népszerűsítése mellett egyszerre támadnak minket azzal az üzenettel is, hogy fogyjunk le és ne együnk olyan sokat.
„A modern ember egyre inkább a szociális (pl. média-marketing) ingerek hatására eszik, és nem azért mert éhes.” – Állítja Forgács Attila a Médiatünetek és evészavarok című írásában (Médiatünetek és evészavarok. Magyar Tudomány, 11. 2010. 1300-1305). Ebben az élelmiszerekre vonatkozó médiaüzeneteket 5 nagy kategóriába sorolja:
1. Légy sovány!
A média azt üzeni, hogy a soványság sikerrel, míg a kövérség csúnyasággal és depresszióval jár. A cél nem az egészség megőrzése, hanem a szépség elérése.
2. Egyél, fogyassz!
A fogyasztói társadalom lényege a fogyasztás, leggyakoribb jelmondata: „Vegyed, fogyaszd, egyed!”. Addig marad fenn, amíg a fogyasztás vágya fenntartható. A médiaüzenetek állandó elégedetlenségi állapotot gerjesztenek. Mindig van egy újabb és jobb termék, amivel még nem rendelkezik a fogyasztó.
3. Félj az ételektől!
A 90-es évektől megjelentek az ételfóbiák. Minden évnek megvolt a kitüntetett (zsír-, cukor-, só-, koleszterin stb.) fóbiája.
4. Az étel el fog fogyni!
A sanyarú évmilliós tapasztalat azt sugallja, mindent meg kell enni, akkor és addig, amíg van.
5. Nem vagy elég nőies / férfias!
Az ideálokat a média közvetíti. A nők 98%-a nem tartja magát elég szépnek. A férfi ideálkép is rengeteget változott az évek alatt. A hatalmas izomzattal rendelkező férfi lett a média új ideálja.
Több reklám, több kiló
A fenti öt médiaüzenet hatására nem csoda, ha tanácstalanul állok a hűtő előtt. Egyek? Ne egyek? Éljek a mának, mert talán holnap már nem lesz mit enni? Gondoljak az alakomra és egyek úgy, hogy elég nőies/ férfias legyek? Egyek zsírosat, vagy ne egyek? Hogyan táplálkozzak egészségesen?
A kérdések pedig csak még több zűrzavart keltenek bennünk, amitől még inkább frusztráltabbak leszünk, viszont ennünk muszáj.
Forgács Attila szerint ezek az egymásnak ellentmondó média üzenetek hozzájárulnak az evészavarok kialakulásához.
A marketingüzenetek torzítják és összezavarják az evéssel kapcsolatos információkat. Így ezek között az információk között eligazodni lehetetlen. Az ingerek pedig csak jönnek és jönnek a közösségi oldalakról, a hirdetésekből. Ahogy böngészed a hírfolyamodat felbukkan egy étvágygerjesztő desszert: olvadó csoki, csábító ízek, ami azt üzeni, hogy most azonnal elégítsd ki a vágyad és fogyassz! Majd ahogy tovább tekered a hírfolyamodat, jön egy vékony, kockás hasú női modell alkat, nagy mellekkel, ami azt üzenni, hogy neked is így kell kinézned, ha nő vagy. Te pedig ott állsz/ülsz a képernyő előtt, kezedben az olvadó csokiddal és nem tudod eldönteni, hogy melyik sugallatra hallgass.
Szerintem ne a reklámokra és ne másokra. Hanem magadra, a belsődre. A te életed, nem azé, akit a hírfolyamban látsz. Ne hagyd magad befolyásolni!
Úgy hiszem, hogy ezeknek a zűrzavart keltő médiaüzeneteknek pontosan az lehet a célja, hogy összezavarjon minket. Hogy döntésképtelenek legyünk. Hogy ne bízzunk a saját megérzéseinkben, a saját ízlésünkben, a saját tapasztalatinkban és a testünk jelzéseiben.
Az ellentmondó üzenetekből muszáj választanunk és az elhízási statisztikákat tekintve úgy tűnik, hogy inkább a fogyasztást és az egészségtelen ételeket választjuk.
Mit egyek? Kérdések-1
De ki is mondja meg, hogy mi az egészségtelen?
Ki is mondja meg, hogy túlsúlyos vagy-e?
Ki is mondja meg, hogy elég nőies/férfias vagy-e?
A média. A média mondja meg, miközben zavart és kételyeket gerjeszt.
Szerintem azt edd, amitől jól érzed magad. A testedet pedig formázd olyanra, amilyet Te szeretnél, és ne hagyd, hogy befolyásoljanak a reklámok. Egy reklám mindig rád akar beszélni valamit. Valami olyat, amihez vásárolnod kell. Ezért azt az érzést kelti benned, hogy nincs valamid, nem vagy valamilyen, de ha megveszed azt a valamit, amit hirdet, akkor eléred a célodat. Majd utána jön még egy valami, amit hirdethetnek, amit megint meg kell venned, hogy elérd a célodat.
Kérdések-2
Vajon lesz-e egyszer olyan reklám, ami ezeket üzenni?
Úgy vagy jól, ahogy vagy!
Szép vagy!
Annyira nőies vagy! Annyira férfias vagy!
Szeresd magad!
Mi jár a fejedben?
Kíváncsi vagyok a véleményedre, tapasztalataidra. Oszd meg velem!