Neked is van egy mondat, amivel meggyógyíthatod magad
Ez 2022. első blogbejegyzése. Azt gondoltam, hogy az évindító írásom nagyon pozitív és motiváló lesz majd. Nem így lett, az élet átírta. Motiváció helyett arról kell írnom először, hogy milyen tanulságot ismertem fel a napokban. Talán neked is hasznos lesz.
Gyenge pontok
Mindenkinek vannak gyenge pontjai. Vannak olyanok, amelyekről tud és van olyan, amiről fogalma sincs. Illetve van olyan is, amit csak sejt, de nem biztos benne. Ezek a gyenge pontok nagyon veszélyesek.
Maximalizmus
Azonosítottam magamon egy gyenge pontot. Mindenki gondját-baját magamra veszem. Magaménak érzek olyan problémákat is, amelyek nem is az enyémek. Ebbe pedig képes vagyok belebetegedni. Ez együtt jár a tökéletességre való törekvéssel. Azzal, hogy 100%-ot akarok nyújtani mindenhol. A legnagyobb gondom ezzel, hogy sok minden nem rajtam, hanem másokon múlik. Ezek a „mások” pedig nincsenek megáldva a perfekcionizmus (néha átkozott) képességével. Ha pedig ők nem nyújtják a maximumot, akkor én ezt általában magamra veszem, vagyis megcsinálom helyettük. Képtelen vagyok végignézni azt, hogy valami ne legyen tökéletes. Emiatt többet dolgozom, mint mások. Én vagyok, aki munkaidő után is bevállalja, és ha a helyzet úgy kívánja, akkor a szabadnapokon is. Még akkor is, ha nincs utána köszönet vagy elismerés. Eddig ez minden munkahelyemen így volt. Hiába mondták a barátok, hogy ,,Vedd be a leszarom tablettát!’”, nem ment.
A ,,leszarom tabletta”
2022 első hetében találtam egy saját „leszarom tablettát”. Amikor ismét megjelent az életemben egy olyan feladat, ahol mások helyett kellett volna cselekednem ahhoz, hogy jó legyen a projekt, végre azt tudtam mondani, hogy ,,Elég volt ebből. Nem az én problémám!”.
Elég volt abból, hogy 100%-ot adjak oda, ahol a minimumot sem kapom vissza. Elég volt abból, hogy mások helyett gondolkodjak és cselekedjek. Elég volt abból, hogy én tegyem meg mindig az első lépést. Nem az én problémám! Legyen másoké!
Az én problémám egyedül a maximalizmus. Ellenszere viszont ez az egy mondat: nem az én problémám. Fel kell ismernem, hogy hol van a határ a saját, személyes céljaim és mások céljai között. Ez a mondat pedig segít ebben. Úgy érzem megtaláltam azt a varázsmondatot, amivel kigyógyíthatom a lelkemet, feloldozhatom magamat attól, hogy mindig mindenhol én cselekedjek és maximális teljesítményt nyújtsak.
Segíteni többféleképpen lehet
2022-ben a ,,nem az én problémám” lesz a gyógyító mondatom. Nagyon szeretek segíteni másoknak vagy másokon. Nem arról van szó, hogy idén már nem akarok segíteni. Aki kéri, annak továbbra is támasz leszek. De van, hogy azzal teszünk jót, ha nem segítünk. Másokon és magunkon is. Bizonyos esetekben másokon azzal segítünk, ha nem oldjuk meg helyettük a problémát, hanem hagyjuk, hogy tanuljanak. Bizonyos esetekben magunkon azzal segítünk, ha hallgatunk azokra, akik már rájöttek, hogy nem tesznek bele annyi energiát a cselekvésbe, mert egyszerűen nem éri meg.
Könnyen lehet, hogy azoknak van igazuk, akik nem szenvednek a maximalizmustól. Meglehet, hogy maximalistaként teljesíthetetlen célokat állítunk fel vagy irreális vágyaink vannak. Az önmagukkal és másokkal szembeni teljesíthetetlen elvárásaink miatt állandóan elégedetlenek leszünk, így szükségünk van arra, hogy kigyógyuljunk ebből.
A kérdések, amelyeket fel kell tenni
Legyen az munka, párkapcsolat vagy család, a legnagyobb tudás és önismeret ahhoz kell, hogy felismerjem, mi az én problémám és mi az, ami már nem. Arra is rá kell jönnöm, hogy teljesíthető elvárásaim, céljaim és vágyaim vannak, vagy sem? És ha már itt tartunk, akkor azt is meg kell vizsgálnom, hogy mások felé teljesíthető elvárásaim vannak, vagy sem?
Ha ezekre rájövök, akkor egy csomó felesleges aggodalmaskodástól és dühtől kímélhetem meg magamat. Ha pedig megtalálom a gyógyító mondatot, akkor úgy hiszem, igazán felhőtlen napok várnak rám.
Találd meg a gyenge pontodat, majd találd meg a gyógyító mondatot hozzá! Ez a sebtapasz a lélekre.
Vélemény, hozzászólás?