Így indítottam el az új blogomat

Inspirációk blogindításhoz

Tavasz volt. Fura tavasz. Március 19-én nagy pelyhekben hullott a hó, de pár perc múlva már sütött a nap. A covid járvány harmadik hullámában voltunk, túl egy lezárásokkal terhelt heten. Home office-ban voltam és a blogom megújításán gondolkodtam már hetek óta, de valahogy semmi nem jutott az eszembe. Annyi biztos volt, hogy fejlesztenem kellett, mert szerencsére annyira beindultak a könyveladásaim, hogy már nem győztem manuálisan kezelni a számlázást és a termékküldést, szükségem volt egy profi weboldalra, ami helyettem adminisztrál.

Kell egy másik honlap!

2020-ban egy könyvet és egy e-bookot adtam ki. 2021-re pedig még egy könyv és további két e-book volt tervben. Tudtam, hogy ha ezek eladásainak adminisztrációjába nem akarok teljesen beleveszni és időt is akarok spórolni magamnak, akkor kell egy másik honlap. De a régit sem akartam ám csakúgy otthagyni! 2013 óta csinálom, így 2020-ban már hét év munkája volt benne. Eldöntöttem, hogy marad a régi oldal is, de akkor jött a kérdés, hogy mitől lesz más az új oldalam? Erre a kérdésre pedig hetekig nem találtam a választ. Majd…

Egy kicsit hátrébb kell lépni

Majd semmi nem történt. Egy hét alatt, esténként három filmet is megnéztem. (Ezzel szépen meg is döntöttem az évi két megtekintett film rekordomat.) A kedvenc youtuber-eimről napra pontosan tudtam, hogy mit csináltak, az Instagram posztok nézegetése pedig már unalmasabbnak tűnt, mint gyerekkoromban egy Dallas epizód, a Facebookon pörgő ,,Jaj istenem, mi lesz velünk a covid miatt!” típusú posztokra meg egyáltalán nem voltam kíváncsi. Szóval látszólag semmi nem történt. De valami mégis.

Három film, három üzenet

A három film, amit megnéztem, mondanivalót tartogatott számomra. Bár mind a hármat láttam már korábban, most mégis adtak nekem egy-egy új gondolatmorzsát. Ezekből a morzsákból pedig később egy egész jó kis süti (nem cookie) állt össze.

Made in Hungária

Elsőként a Made in Hungáriát néztem meg. Imádom ezt a filmet. Jobb kedvem lesz egyből, ha meghallom a benne lévő zenéket. A poénokon még mindig nevetek, és lenyűgöz az a kor, amiben az akkori fiatalok éltek. Nem lehetett könnyű nekik, mint ahogyan nekünk sem az most. Covid idején. Megszorítások idején. Bezárások idején. Elhangzott benne egy párbeszéd, amit nem szó szerint, de idézek:

– Voltál már szüreten?

– Szüreten? Amikor a szőlőt így…?

– Pontosan. Mit nem szabad csinálni a mustos palackokkal?

– Mit?

– Lezárni.

– Miért?

– Mert akkor megindul az erjedési folyamat, és akkor bumm! Az ifjúságban megindult egy erjedési folyamat, amely nem feltétlenül baj. Nyitni, hagyni, teret adni. Persze szigorúan ellenőrzött keretek között.

– Vagyis mit csinálunk?

– Szervezünk egy tehetségkutató versenyt a fiataloknak.

részlet a Made in hungária című filmből

Politikától mentesen (mert ez még mindig távol áll tőlem) az jutott az eszembe, hogy vajon milyen lesz a nyitás nálunk? Milyen lesz, amikor majd újra lehet jönni-menni? Milyen lesz, amikor nyitnak, hagynak, teret adnak? És mi történik addig bennünk? Hány palackban fortyog már most is valami?

Akkor csupán ennyire jutottam a film mondanivalójának feldolgozásával, és nem is elmélkedtem tovább rajta.

Egyszerűen bonyolult

A következő alkalommal az Egyszerűen bonyolult című filmet néztem meg. Ezt is imádom. Már vagy ötször láttam, de eddig nem úgy figyeltem a benne lévő családra, mint annak idején. Akkor nem csak a jó poénokat éltem át, hanem egy picit a családi összetartást is, annak ellenére, hogy a családtagok bőven követtek el hibákat. A gondokat mégis kibeszélték, elmondták, hogy kinek mi fáj, és utána megoldották közösen. A való életben nem sok olyan családot látok, ahol az elvált szülők leülnek egymással normálisan (értsd: a másik megsértése nélkül) beszélgetni, a gyerekek pedig (legyenek akárhány évesek is), ha családi gond van, akkor összeülnek megbeszélni a dolgokat, közben egymást vigasztalva.

Akkor az összetartás érzésének fontossága volt számomra a film új mondanivalója, és tovább nem is gondolkodtam rajta.

Nagyfiúk

Pár nap múlva a Nagyfiúk című filmre esett a választásom. Igazából kicsit magam alatt voltam. Nem volt rá semmi különösebb okom, talán csak az, hogy aznap gyengének éreztem magam. Emlékeztem, hogy abban a filmben is jó kis poénok voltak. Nem is tévedtem. Könnyesre nevettem magam és hihetetlenül jól esett. A nevetés új energiákkal töltött fel. Minden bajom elmúlt, még órákig vidáman láttam az egész világot. Erről pedig eszembe jutott a nevetés jótékony hatása. Tudom, hogy sok helyen terápiásan is alkalmazzák, azt viszont nem értem, hogy a kabaré, mint műfaj miért tűnt el tv-ből, a vígjátékok helyett most miért a krimik olyan népszerűek, és miért nincs több olyan lehetőségünk, hogy egy egészségeset nevessünk?

Ez a film viszont nem csak a nevetés szerepéről gondolkodtatott el, hanem a problémákról is. Több élethelyzetben, státuszban lévő családot mutatott be. A menőt, a lecsúszottat, a szépet, a csúnyát, a fiatalt, az öreget, és még sorolhatnám. Ezek mind az élet alkotórészei, és nekem ez a film ezzel azt mondta, hogy mindezekre szükség is van. Szükség van problémákra, hogy legyenek megoldások. Kellenek a veszteségek, hogy legyen győzelem. Szükség van szenvedésre, hogy legyen boldogság. És szükség van megértésre, toleranciára, elfogadásra is.

Mit csinálnak mások?

A filmek mellett pedig, ahogy már írtam, kedvenc vloggereimet is követtem ráérő időmben. Mert ugye mit csinál az ember, ha nem tartja elég izgalmasnak az életét? Megnézi másokét. Mivel ehhez az Instát már untam, Facebook-ot meg nem használok, csak marketing célokra, ezért maradt a Youtube.

Egyik kedvenc vloggerem, akit egyébként edzős videói miatt kezdtem el követni, egy ideje ráállt arra, hogy bemutatta a mindennapjait. Korábban rém unalmasnak találtam az ilyen típusú videókat, főleg, hogy vannak, akik rosszul is vágják meg. Egy óra ezekből nekem már szenvedés. Ez a vlogger viszont kb. 13 percben mutatta be, hogy miként készül a Húsvétra, mit süt, stb. És nem volt unalmas! Sőt! Szerethető és érdekes volt. Jó ötleteket adott. A férje a háttérben alsógatyában mászkált, a kisgyereke belemászott a kamerába, és még számos ilyen hétköznapi helyzet adódott, ami miatt az egész olyan emberi volt és egyben aranyos is. Arra gondoltam a végén: igen, ilyen egy szép családi élet!

Közben nem volt tökéletes a csaj sminkje. (Lehet nem is volt rajta.) Nem volt profi a videó. Nem sikerült túl szépre a süti, amit készített. A kisgyereke a konyha közepére is pisilt, miközben őt vette a kamera, de mindezekkel együtt azt mondtam, hogy igen, ilyen tartalmak kellenek, mert ilyen az élet valójában. Nem tökéletes. Mindig becsúsznak hibák, de ezeket lehet kezelni és nem kell egyből kiakadni. Lehet mutatni jó példákat. A csaj nem ordított rá a gyerekre, nevetett rajta, jól kezelte. Akár még ki is vághatta volna a videóból, mert nem élőben ment, de nem tette meg, és jó, hogy nem tette. Jó, hogy nem akarta a tökéletes életét bemutatni, mint ahogyan azt sok blogger és vlogger teszi a közösségi médiában.

Hatások

Pár nappal később szembe jött velem egy poszt az Instán. Nem nézem, de azért tudod, fél szemmel mégis. Hátha van valami inspiráló. Egy életmódtanácsadó írt őszintén arról, hogy mitől lesz kockás hasunk. Az Instán már elég régóta megy az a tartalomtípus ,,hogy akkor most leírom őszintén, hogy mi a helyzet”. Már számos olyan képet láttam, ahol fitnesz influenszerek megmutatták a hasukat behúzva, úgy ahogyan pózolnak általában a képeken, és mellette azt, ahogyan valójában kinéznek, kieresztett hassal. Szerintem jók ezek a tartalmak, mert végre lerántják a leplet arról, hogy nem minden valós, amit annak láttunk a közösségi médiában. Jó dolog, hogy inspirálni akarnak. Ha ilyeneket látsz, akkor motivációt adhat neked, hogy sportolj te is, és csinálj kockás hasat.

Arany középút

De azért itt is meg kell találni az arany középutat. Ha túl sok ilyet nézel, akkor egy idő után azokra akarsz hasonlítani, akiket a képeken látsz. Ha meg nem sikerül, akkor azt hiszed, hogy veled van a baj. Sajnos én is így vagyok ezzel még mindig, pedig már rájöhettem volna, hogy van az élet a közösségi médiában és van a valóság. Ennek ellenére még mindig hagyom magamat inspirálni, vagyis befolyásolni, hogy nekem is olyan lapos, kockás has kell, amilyeneket a képeken látok. Pedig, ha körbenézek az utcán (vagy régen a strandokon), sehol nem látok még csak megközelítőleg sem olyan testeket, amilyeneket a közösségi médiában.

A tökéletes kell?

A virtuális élet tökéletes. Tökéletes testekkel, tökéletesen sikerült süteményekkel, tökéletes családokkal, tökéletes párkapcsolatokkal. A valódi élet viszont nem tökéletes. De vajon akarjuk-e hogy a kikapcsolódásként használt lapozgatásaink során problémás életeket, csúnya testeket, rosszul sikerült süteményeket lássunk?

Őszinte vélemény kell!

Szerintem nem kell a másik véglet irányába elmenni. Itt is az arany középút lehet a jobb irány. Ez a tanácsadó, aki a kockás hasról őszintén írt, elrettentő képek helyett szöveges, lapozós posztban írta le, hogy miért hagyott fel a kockás has hajkurászásával és emellett hasznos tippeket is adott azoknak, akik mégis kitartanak a lapos, kockás has céljuk mellett. Ez a poszt is valahogy olyan emberi volt. Más, mint a többi. Példát mutatott.  

Mondjuk ki, amit érzünk!

Erről pedig eszembe jutott egy korábban olvasott blogbejegyzés, ami nagy hatással volt rám. Ebben egy életmódblogger leírta, hogy annak ellenére, hogy az internet még a covid idején is tele van hatékonyságnövelő tippekkel, álljunk meg egy kicsit és gondolkodjunk el azon, hogy teljesen rendben van az is, ha most nincs annyi energiánk, min régen. Nem most van annak itt az ideje, hogy 100%-os teljesítményt nyújtsunk. Teljesen rendben van, ha most kevesebb megy. Ezerfelé kell figyelnünk, rengeteg minden veszi el az energiánkat, engedjük meg magunknak, hogy a kevesebbel is elégedettek legyünk.

Hasznos vélemények

Nem szó szerint, de valami ilyesmi volt a mondanivalója, ami akkor is nagyon elgondolkodtatott és örültem, hogy végre valaki ezt leírta. Végre valaki nem a karantén idejére javasolt tutit tippekről írt, amelyek abban segítenek, hogy ugyanolyan legyen az életed, mint a vírus előtt. Örültem, hogy nem arról szólt a poszt, hogyan legyél jobb, több, hatékonyabb, hanem csak arról, hogy hogyan legyél elégedettebb önmagaddal. És én elégedett voltam magammal, miután elolvastam a bejegyzését. Más színben láttam magamat és a teljesítményemet. De miért egy ilyen posztból kell megtudnom, hogy mások is sokkal fáradtabbak, mint azelőtt? Azt hittem velem van a baj, hogy kevesebbet bírok, mint régen. A bejegyzésből és a posztokból kiderült, hogy nem vagyok ezzel az érzéssel egyedül. Az, hogy másoknak sem megy covid idején a hatékonyságnövelés vagy éppen a hatékonyság megtartása, megengedte számomra is, hogy lazábbra vegyem.

Azóta tényleg odafigyelek arra, hogy ne vigyem túlzásba a munkát, és ne akarjak 110%-ot teljesíteni.

Át kell gondolni, hogy mit akarsz

A pihenős napok után nekiálltam cikkeket írni a blogomra. Mivel közeledett a Húsvét, így az az ötletem támadt, hogy tojásos recepteket fogok összeszedni és írok a tojás egészségre gyakorolt jótékony hatásáról. Nem néztem utána, de sejtettem, hogy tele van ilyenekkel az internet. ,,5+1 tuti tipp, hogyan fogyaszd a tojást” és még ehhez hasonló, hangzatos címek lehetnek. Ahogy legépeltem a saját, kattintásvadásznak vélt cikkemet, feltettem magamnak a kérdést: Rita, miért gondolod, hogy az embereknek most egy hetvenhetedik tojásos cikkre van szükségük? Szinte mindenki a vírussal van elfoglalva. A Facebook másról sem szól, csak a vírusról, más tartalmak nem pörögnek. Ki a fene fog kattintani a tojásos receptjeidre? Ebben a helyzetben te a tojás jótékony hatásáról szeretnél olvasgatni?

Az alkotás szabadsága

E kérdések után pedig elkezdtem írni ezt a blogbejegyzést, amit most olvasol. Nem tudtam még, hogy mi lesz vele, csak egyszerűen írtam, mert akkor ez esett jól. Nem lett tökéletes. Kusza is, tudom. De az élet is az. Mégis mindig lesz belőle valami.  

Azt gondolom, hogy inkább olvasnék ilyen kusza írásokat, amelyek valódi emberi történetekről, érzésekről, gondolatokról szólnak, minthogy tökéletesre beállított, álvilágot kövessek a közösségi médiában. Azt gondolom, hogy eljött az idő, hogy valakik a valóságot is bemutassák. Sokan elkezdték már, mint ahogyan fent már írtam. Talán nem csak bennem érett meg a vágy arra, hogy valódi tartalmakat fogyasszak, hiteles forrásokból. Olyan tartalmakat, amelyek bemutatják, hogy másnak sem könnyű, de a problémákat lehet kezelni. Emberi történeteket szeretnék, amelyek segítenek feldolgozni a nehéz helyzeteket és példát is mutatnak. Később kiderül majd, hogy mennyire van, volt, lesz erre igény.

Összegzés

Tehát így indítottam el az új blogomat. Ezzel a poszttal. 2021. március 22-én. Hetekkel ezelőtt még fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz az új blogomon, és amikor úgy tűnt, hogy nem történik semmi, csak filmek, posztok, gondolatok jöttek-mentek, vagyis ingerek értek, akkor valójában már fortyogott bennem valami. A palackban már ott volt a must, amit nem zártam le, hanem hagytam, hogy kiforrja magát. Ugyanígy benned is megszülethet a válasz a te saját kérdésedre. Benned mi érik éppen?