Hogyan kapcsoljam ki az agyamat, hogy ne kattogjon egyfolytában?

Tippek a nyugalomhoz

Kellene egy használati utasítás az agyamhoz. Mostanában azt vettem észre, hogy bizony elromlott. Talán köze van a koronavírushoz is. Talán csak most jött el a javítás ideje. És tessék, már megint kattog valamin. Ez még talán rendben is van, de amikor este lefekszem aludni és nem megy az elalvás, mert ismét kattog ott bent valami, akkor már azt hiszem, gond van.

Min kattog?

Azon, hogy minden jó úgy, ahogy van, és valahogy mégsem jó semmi sem. Az agyam keres valamit, amiről azt sem tudtam, hogy elveszett.

Azon kattog, hogy mit lehetne tenni. Most főként a blogon. Kell-e új oldal? Mi legyen az új oldalon? Érzem, hogy van valami több is bennem, de hogyan mutassam meg? Érdekel-e valakit, amit leírnék? És egyáltalán mit írjak le?

Állandóan a cselekvés jár a fejemben, az, hogy mit és hogyan kellene tenni, de a megvalósításnál már elvész az energia, és azon kapom magam, hogy hetek óta az inspirációt keresem.

Az egyensúly merre van?

Ráadásul rajtakaptam magam, hogy az egyensúly is hiányzik. Egyik héten túlzásba viszem az edzéseket, a másik héten nem tartok egyet sem. Egyik héten rendesen követem a diétámat, a másik héten egyáltalán nem.

Mi az, ami megvan az egyik héten és mi az, ami hiányzik a másikról?

Inspiráció és egyensúlykeresésem a következőképpen zajlik mostanában:

a) Legyen csend!

Néha hagyom, hogy semmi ne történjen körülöttem, és csak csendben ülök, élvezem a csendet. (Valójában várom, hogy rám találjon az inspiráció, amit valahogy úgy képzelek el, hogy hirtelen eszembe jut egy tök jó gondolat – ez viszont mostanában nem nagyon szokott előfordulni.)

b) Legyen izgalom!

Néha kifejezetten vágyom arra, hogy történjen valami izgalmas. (Ideig-óráig találok is ilyen izgalmakat, de hatásuk nem tart sokáig.)

c) Pakolni, kézzel dolgozni

Keresek valami olyan munkát, ami leköti a kezeimet. Például takarítás, festés, kertészkedés, rendrakás fiókokban, hűtőben, kb. bárhol, ahol lehet pakolni. (Ez általában segít is, mert ha a kezem jár, akkor valamiért az agyam képes lustálkodni. De sajnos ez nem működik hosszú távon.)

d) Régi dolgok

Előkeresem a régi dolgaimat, írásaimat, játékaimat, lemezeimet, hogy kicsit felidézzem, milyen voltam gyerekként és mi az, ami boldogsággal töltött el kiskoromban. A játék örömét a munkába is be kellene vinni – azt mondják legalábbis. Azt hiszem, az írásban ezt ugyanúgy meg tudom élni, mint gyerekkoromban, és a LEGO-k, építőkockák felhasználása, vagyis a ,,valamiből valamit” készíteni most is boldogság számomra. (Szóval a régi dolgok előszedése is hasznos az inspirációkeresés szempontjából.)

e) Beszélgetés másokkal

Sokat beszélgetek másokkal arról, hogy nekik mi az inspirációjuk. (Ezek mindig nagyon tanulságosak. Inspiráció alatt viszont sokan a motivációt értik. Van, akinek az a motivációja, hogy saját lakást tudjon venni, ezért vállal másodállást, hajtja magát. Mást az elismerés hajt, hogy pozitív visszajelzéseket kapjon a munkájára, ezért fejleszti magát folyamatosan. Van, akit az hajt, hogy valami szépet hozzon létre, amire öröm ránéznie. Aztán ott van az egyik barátom, aki most leállt a hajtással és elveszettnek érzi magát. Eddig hajtott, szép sikereket is ért el, most pedig ott tart, hogy reggel felébred és nincs kedve semmihez. Ő mondta: ,,Valami nincs rendben velem. Nincs motiváció, hangulat, mindent túlgondolok. Reggel felkelek és nincs kedvem semmihez. Próbálkoztam már futással, de az sem segített. Volt, hogy alkoholba fojtottam a bánatomat, de másnap még szarabbul éreztem magam. Volt, hogy csak a szex, a kielégülés hajtott, de utána megint ott az az üresség. Nem köt le a társkereső, a munkám, semmi sem. Gyerekkoromban minden lefoglalt, most meg semmi.”

Motiváció

Nem tudom, hogy mi fán terem a motiváció, de nekem mindig volt belőle bőven. A céljaim elérése motivált. Akkor éreztem alulmotiváltnak magam, amikor éppen nem volt célom, mert elértem valamit. Akkor egy hatalmas üresség volt bennem egy rövid ideig: ,,akkor ez megvan, de most mi lesz, hogyan tovább?” Azt hiszem, ilyenkor kellene elégedettséget éreznie az embernek. Én viszont ürességet szoktam. Mindegy, hogy a diplomám megszerzéséről, egy rég vágyott saját otthonba való beköltözésről vagy éppen a könyvem kiadásáról van szó. Ha megszerzem, utána jön az üresség, a motiváció is eltűnik. Ellenszere viszont egyszerű: új célokat kell kitűzni, mert a célok elérése motivál. Engem mindig. De talán másokat is. Nem hiába írta Csíkszentmihályi Mihály, boldogságkutató az alábbi sorokat:

,,A flow megélésében segít, ha világos céljaink vannak – nem azért, mert a célok elérése fontos, hanem mert cél híján nehéz a koncentráció és nehéz elkerülni a figyelem szétesését. Például a hegymászó nem azért tűzi ki a cél elérését, mert valamilyen mélyen rejlő vágy erre hajtja, hanem mert a cél teszi lehetővé a mászás élményét. A csúcs elérésének kitűzése nélkül a mászás céltalan kószálássá válna, amely csak nyugtalanná és egykedvűvé tesz bennünket.”
Csíkszentmihályi Mihály – Flow, az öröm művészete.

A hegy oké, de az út kérdéses

A motivációval most sincs baj nálam. Látom a hegyet, amit meg akarok mászni. Tudom, mit akarok elérni. Idén, két év múlva, tíz év múlva. Csakhogy valami megváltozott. Régen, ha kitűztem egy célt és szépen megterveztem, hogy hogyan érem el, akkor kisebb-nagyobb bukdácsolásokkal, de nagyjából a terv szerint elértem. Ma már viszont nem lehet egy évre tervezni. Sőt, talán egy hétre sem.

Nem lehet nagyon előre tervezni

Kiadtam tavaly a Fitnesz Édességek könyvemet, aminek idén tervezem kiadni a folytatását. A marketing terveimben szépen leírtam még egy évvel ezelőtt azt, hogy most, 2021. tavaszán milyen feladatok kell majd elvégeznem. De azzal viszont nem terveztem, hogy be lesznek zárva a könyvesboltok. Ki gondolta volna egy évvel ezelőtt, hogy az emberek nem tudnak bemenni a könyvesboltokba? Ez pedig a legtöbb marketing tervemet áthúzta.

Rugalmasság és megérzések

Ez csak egyetlen példa, de még számtalan ilyen eset van, amire azt mondják, hogy tudnunk kell rugalmasan kezelni. Egy idő után meg is tanulja az ember a rugalmasságot. Én már rájöttem, hogy nem lehet előre tervezni egy hétre. Van, aki egészen komoly szcenárió tervezéseket készít, amiben számtalan lehetőséget számba vesz és kiszámítja, hogy melyiknek mekkora a bekövetkezési valószínűsége. Úgy érzem, én ezekhez fáradt vagyok. Úgy vélem, senkinek sincs egy kristálygömbje, amibe ha belenéz, – még ha homályosan is – látná tisztán a jövőt. Itt szerintem most a megérzéseinkre kellene hallgatnunk és nem a számokra, a statisztikákra. Nem a racionalitásra, hanem az érzelmekre. Nem az agyra, hanem a szívre.